Firenze, komp, Korzika

Szerző: Bálint F Gyula | Fotó: a szerző

Megérkeztünk a szigetre, a sátrak állnak, az akkuk töltődnek, és a vacsora is megvolt.

Csak nem sikerült időben elindulnunk. Hiába, első a munka, a fiúk haza kellett érjenek a rendezvényekről, ki kellett pakolni a teherautót, és a Tiguanba sem volt egyszerű begyömöszölni 5 ember csomagját plusz a sátrakat, hálózsákokat, matracokat, polifoamot, plusz a fotós táskát és a kürtőskalács sütőt. Már jócskán elmúlt éjjel két óra, amikor elhagytuk Budapestet.


A csapat firenzében

Ahogy az már kialakult, Gáspárral felváltva vezettünk, Tünde, Imi és Sztoji hátul aludtak. Kétszer álltunk meg, először még az M7-esen tankolni és szlovén matricát vásárolni, majd reggel, már Olaszországban, szintén tankolni illetve reggeli kávéért. És még egyszer, jut eszembe, a szlovén határ közelében megállítottak a rendőrök egy gyors irat ellenőrzésre.


Firenzei hidak

A késve indulás és a Olaszországi útépítések miatt úgy nézett ki, hogy teljesen kimarad Firenze a programból, de aztán sikerült úgy haladnunk, hogy egy kávé belefért volna. Hogy végül ez sem jött össze, az annak köszönhető, hogy egy olasz az autópálya felhajtóján próbált lejönni, és pechére egy kamion pedig épp arra járt. Nagy baj szerencsére nem történt, de a két autó beszorult egymás mellé, az emiatt keletkező dugó pedig végképp keresztülhúzta a számításainkat. Végül meg kellett elégednünk annyival, hogy felautóztunk a Michelangelo térre, készítettünk pár fotót a városról és a Dávid szoborról, és „rohantunk” is tovább Livorno felé.


Kikötött a komp


Ejtőzés

Egy jókora sor végére érkeztünk a kikötőbe, de ennek ellenére a beszállásunk után a komp egyáltalán nem tűnt nagyon telinek. Az indulás is pontos volt, nem úgy, mit tavaly Civitavecchiában és Tuniszban. A tenger nyugodt volt, a nap sütött, mi pedig előbb megebédeltünk, aztán felmentünk a fedélzetre fotózni, napozni, olvasni, majd a négy órás út vége felé mindenki szundított egyet a szalonban. Nem sokkal fél hét előtt farolt be a hajó Bastia kikötőjébe.


Érkezünk Korzikára


Nem Corsica Ferries


Visszatükröződünk egy épuletben

A kikötőből a keskeny, meredek utcákon Calvi felé vettük az irányt, azzal, hogy ha találunk egy élelmiszerboltot, bevásárolunk vacsorára és reggelire. Egy Spar került az utunkba és amíg a többiek bementek vásárolni én megbizonyosodtam róla, hogy külsőleg már egész jól beilleszkedtem a környezetbe, ugyanis egy olasz turista tőlem próbált eligazítást kérni.


Kilátás a hágóról

A Calvi felé vezető út keskeny és kanyargós, és nem csak azért lehet lassan haladni rajta, mert a GPS állandóan figyelmeztet, hogy meghaladtam a 30km/h-s megengedett sebességet, hanem mert tényleg annyira keskeny és kanyargós. De a helyiek biztos nagyon ismerik minden gödrét, láttunk száguldó Smartost, de száguldó és teljesen őrült előzést végrehajtó Porschést is. De az egymást érő kanyarok, a Desert des Agriates sziklái között kígyózó út számomra maga az autós paradicsom.


Désert des Agriates

A kősivatagot magunk mögött hagyva, a távolban megpillantottuk a Monte Cintót is. Az igazat megvallva kissé megilletődött a társaság, innen lentről nézve nem lesz egy sétagalopp feljutni rá holnapután. Ahogyan számítottunk rá, az északi oldalán elég sok hó látszik, de mi délről közelítjük majd meg, ahol remélhetőleg már elolvadtak a tél nyomai.


A Monte Cinto felhőben

Calviba érve kemping után néztünk. Az első meglehetősen drágának tűnt, ezért a parttól kissé eltávolodva végül egy másikban vertük fel a sátrakat. Egy aprócska gond akadt csak, de ez az elkövetkező napokban máshol is gondot okozhat: mind a két kempingben tilos volt tüzet gyújtani. De akkor hogy fogunk kürtőskalácsot sütni?