2023. október 4. - szerda Ferenc napja van
2012. szeptember 21. 18:10 | Michelisz Norbert Amerikában versenyez a hétvégén |
Szerző: MNASZ sajtóanyag | Fotó: fiawtcc.com
Kilenc hét szünet után az amerikai Sonomában tér vissza a világbajnokság következő futamán a WTCC mezőnye, köztük a Hungaroringen futamgyőztes Michelisz Norbert. A Zengő Motorsport versenyzője abban reménykedik, hogy egy szlovák teszttel és a szimulátoron való gyakorlással sikerült felkészülnie az utolsó négy versenyre, melyeken mindenképpen szeretné megőrizni a privát bajnokságban az első helyét.
Elképesztően hosszú, kéthónapos szünet után térnek vissza a pályára. Miként telt a szünet? Ült-e autóba, tesztelt-e, vagy csak és kizárólag a pihenésen volt a hangsúly?
Michelisz Norbert: Noha már nagyon hiányzott a versenyzés, azért nem unatkoztam az elmúlt kilenc hétben. A világbajnoki futamok alatt kissé elmaradtam az egyetemi tanulmányaimmal, és ezeket pótoltam, valamint végre kedvesemmel is elmentem a horvát tengerpartra nyaralni. Sajnos utóbbi csak öt napos volt, de igyekszem kárpótolni őt, és a hétvégi, amerikai verseny után újabb öt napot töltünk el együtt pihenéssel. Ennyi mindenképpen jár neki, "egyfajta jutalom lesz ez azért, mert elvisel".
Nézte-e az olimpiát és a paralimpiát, mit szólt a magyar sportolók remek teljesítményéhez?
Michelisz Norbert: Amennyire az időm engedte, néztem mindkét sportesemény közvetítését, és valamennyi ép, illetve parasportolónknak nagyon szurkoltam. Ha egyáltalán én mondhatok ilyet, akkor mindkét delegáció valamennyi tagjára nagyon büszke vagyok, az ő teljesítményüket látva és átélve jó volt magyarnak lenni.
Volt kedvence, akiért külön szorított?
Michelisz Norbert: A személyes ismeretség okán Cseh Lacinak nagyon szurkoltam, hogy jól szerepeljen. Nagyon örülök, hogy két, rosszabbul sikerült szám után felállt, és egy gyönyörűen csillogó bronzzal megmutatta, igenis a világ egyik legjobb úszója.
Négy futam van hátra, valamennyi a tengerentúlon. Mit vár ezeken magától? Mennyire ismeri a pályákat? Fekszenek-e az autónak, vagy a vezetési stílusának?
Michelisz Norbert: Erre nagyon nehéz mit mondanom, hisz két pályán még sosem versenyeztem, míg a másik kettőn pedig már igen. Ám idén ha valamelyik ringre úgy érkeztünk meg, hogy itt aztán megmutatjuk, mert minden fekszik nekünk és az autónak, akkor éppen ott nem jött be semmi. Természetesen bizakodó vagyok, és azt remélem, hogy ezen a négy futamon tempóból ott tudunk lenni a legjobb tíz között.
Visszatért-e a gyökerekhez, azaz gyakorolt-e szimulátoron a minél jobb felkészülés érdekében?
Michelisz Norbert: Sonoma és Kína tekintetében igen. Ám amíg a sanghaji, F1-es pályát simán, több helyről is le lehetett tölteni, azaz mondhatom, hogy letöltve, kipróbálva, kipipálva, addig a sonomai esetében csak korlátozottak voltak a lehetőségeim. Itt inkább a sok belső kamerás felvétel kielemzése segíthet a minél jobb szereplésben. Ráadásul a múlt héten végre autóba is ülhettem, és a Slovakiaringen szimulálhattuk a sonomai pályát is. Elégedett vagyok az elért köridőkkel, ráadásul talán a beállítások terén sikerült előre lépnünk az amerikai versennyel kapcsolatban.
Összetettben mindkét vonatkozásban - abszolút és nem gyári pilóták - jól áll. Megfogalmaztak-e konkrét célokat, amiket szeretnének elérni az év végére?
Michelisz Norbert: A privát értékelésben jelenleg az első helyen állok, és ezt szeretném mindenképpen megtartani. Az összetettben a hatodik vagyok, ami a tavalyi kilencedik pozícióhoz mindenképpen fejlődés, de még egyszer mondom, a privát bajnoki cím élvez minden tekintetben elsőbbséget.
Következő versenyek, események
Autósport a TV-ben
Dokumentumok
AUTOKART