2026. április 30. - csütörtök Katalin, Kitti napja van
| 2013. október 14. 22:38 | Ez történt a túraautóknál |
Szerző: AGYB Sajtóiroda | Fotó: a szerző
Fekete Zoltán triplázott F-2000-ben, kistúrában pedig Lévai Zoltán, Tim Gábor és Karajánnisz Manolisz is nyert egy-egy futamot.
A kis - és a nagytúraautós mezőny együtt hajthatott ki a pályára. Az összesített értékelésben ifj. Ficza Ferenc végzett az élen a SEAT Leonnal, Gáspár Zsolt lett a második, Bódis Kálmán a harmadik.
A kategóriákat tekintve az F-1600-as mezőnyben volt a legnagyobb csata. Mohácsi Ákos nyerte meg az időmérő edzést Lévai Zoltán előtt és Bak Zoltán végzett a harmadik pozícióban.
Az F-2000-esek között Gáspár Zsolt bizonyult a leggyorsabbnak az Alfával, aki Fekete Zoltán előzte meg a rajtelsőségért.
A Lotusosok mezőnyében a BV Motorsport egyesület versenyzője, Vizin Tamás volt a leggyorsabb, megelőzve Lekeny Márkot. A harmadik helyen Lekeny György fejezte be az időmérő edzést.
A rajtot követően oda-vissza előzték egymást a versenyzők az első ötben. A második körben már egy letisztultabb képet láthattunk és Bódis Kálmán vette át a vezetést a túraautósok között. Második helyre Herczog Helmut ért fel, Fekete Zoltán pedig az ötödik helyen haladt. A rajt vesztesei ifj. Ficza Ferenc és Gáspár Zsolt voltak, akik negyedik és hatodik helyre csúsztak vissza az első sorból. Az idei évben a FIA ETCC-ben rajthoz álló magyar versenyző a hatodik körben feljött a harmadik helyre és elindult Herczog után és egy körrel később meg is előzte a BMW-s versenyzőt. A 25 perc + 1 körös verseny végén az abszolút értékelésben Bódis Kálmán ért célba az első helyen, ifj. Ficza Ferenc lett a második, Herczog Helmut pedig a harmadik.
A legkisebb túraautós kategóriában Lévai Zoltán a rajt után maga mögé utasította Mohácsi Ákost és meg is tudta tartani vezető helyét a verseny végéig.
Az F-2000 kategória első helyezettje Fekete Zoltán lett, aki ügyesen használta ki a rajt utáni tumultust a célegyenes végén. Második helyen Gáspár Zsolt, a harmadikon Koncek Julo ért célba.
A Lotusok Cup Eatern Europe mezőnyben Vizin Tamás a rajtot követően is megtartotta vezető helyét és rajt-cél győzelmet aratott kategóriájában. A dobogó második fokára Lekeny György, a harmadikra Lekeny Márk állhatott fel.
Fekete Zoltán: ”Az időmérő edzést kicsit eltaktikáztuk, mert száradó pályán kezdődött a kvalifikáció. Azt gondoltuk, hogy a slick gumikkal pár lassú kör után sikerül egyet jól összerakni. Ez nem jött össze sajnos a pálya nagyon vizes volt és nem tudtunk mit kezdeni. A piros zászló alatt lecseréltük a gumikat, de csak a negyedik helyre volt elég. A versenyem nagyon jól alakult, a pálya felszáradt, a rajtot jól sikerült elkapni, új gumikkal tudtunk indulni. A második kanyarban megszereztem azt a pozíciót, amit a kategória engedett és azt tudtam tartani a futam végéig.”
Mohácsi Ákos: ”Az időmérőm nagyon jól alakult, eleve nagyon szeretek vizes pályán menni. Az autóra csak a négy gumit kellett feltennünk és ez tökéletes volt. Mi sem mutatja ezt jobban, hogy az abszolult értékelésben a negyedik helyen tudtam végezni. Előttem mögöttem csak nagy autók voltak. Sajnos tudtam, hogy ennek megvannak az árnyoldalai, mert azok az autók, amik esőben nem tudtak olyan gyorsak lenni, száraz pályán rögtön megérkeztek az első két-három kanyarban. Majd beszorultam Lekeny Márk mögé, többször 5-6 körön oda-vissza támadtuk, előztük egymást., majd egy jól sikerült manőverrel megelőztem és a kategória második helyén végeztem.”
Ifj. Ficza Ferenc: ”Az időmérő edzésen vizes volt a pálya és tudtuk, hogy ez a SEAT-nak kedvez és szerettem volna megszerezni az első rajtkockát és ez sikerült is. Sajnos a futamon nem tudtam felállni a rajtrácsra, mert futómű alkatrészt kellett cserélni az autóban, emiatt a boxutcából rajtoltam és egy izgalmas versenyt futottam.”
A szombat délutáni időmérő edzések sorát a túraautók nyitották, ahol Bódis Kálmán bizonyult a leggyorsabbnak és megnyerte a kvalifikációt. Második helyen Herczog Helmut végzett, míg a harmadik helyet Fekete Zoltán szerezte meg.
Az Apex Racing versenyzője Tim Gábor futotta a leggyorsabb kört a legkisebb túraautó géposztályban, megelőzve Mohácsi Ákost és Karajannisz Manoliszt.
F-2000: Az első futam győztese, Fekete Zoltán a második időmérő edzésre is átmentette jó formáját és hozta a kategória elsőséget. A második helyen Gáspár Zsolt, a harmadikon Koncek Julo végzett.
A Lotus Cup Easter Europe kategóriában Lekeny György futotta a leggyorsabb kört az időmérő edzésen, aki Lekeny Márkot előzte meg. A harmadik pozíciót Vizin Tamás szerezte meg.
A túraautós mezőny második futamának összesített értékelésében Bódi Kálmán ért célba elsőként, Fekete Zoltán a kiváló rajt után pedig meg tudta tartani a második helyet egészen a verseny végéig. A dobogó legalsó fokára Herczog Helmut állhatott fel.
F-1600: A győzelmet a második versenyre beugró Tim Gábor szerezte meg Mohácsi Ákos és Karajannisz Manolisz előtt. Mohácsi ezzel a bajnoki címet is megszerezte.
A szombati naphoz képest vasárnap jóval kevesebb résztvevővel vágtak neki a túraautó pilóták a kvalifikációnak. A csúszós pályán Bódis Kálmán autózta a leggyorsabb kört a Silver Stinggel, megelőzve kategória ellenfelét (F+3500), a BMW-vel versenyző Herczog Helmutot.
Az alacsonyabb géposztályokban, az F-2000-esek között a szombati naphoz hasonlóan Fekete Zoltán végzett az első helyen, Laczkó Levente előtt.
Az F-1600-osoknál Tim Gábor kimagaslott a mezőnyből és magabiztos előnnyel utasította maga mögé Bak Krisztiánt és Karajannisz Manoliszt.
A Lotusok közül Lekeny György és Lekeny Márk látogatta meg a Hungaroring vizes nyomvonalát és ebben a sorrendben végeztek kategóriában. Mindketten öt-öt kört teljesítettek a kvalifikáción és mindossz 0.106 mp döntött Lekeny György javára.
A túraautósok utolsó versenyét vasárnap 12:30-kor rendezték. A reggeli időmérős eredményekhez képest nagy változás nem történt és Bódis Kálmán újabb győzelmet aratott Herczog Helmut előtt.
Az F-2000-es géposztályban Fekete Zoltán sem talált legyőzőre és makulátlan hétvégét zárt. Kategórájában másodikként Laczkó Levente ért célba.
Az F-1600-as kategóriában öten indultak, de Tim Gábor kiesett így nem tudott újabb győzelmet ünnepelni. Elsőként Karajannisz Manolisz látta meg a kockás zászlót, a második helyen Tóth Anita, a harmadikon Csiszér Béla futott be.
Szólj hozzá a cikkhez!
Következő versenyek, események
Autósport a TV-ben
Dokumentumok
AUTOKART