2026. április 30. - csütörtök Katalin, Kitti napja van
| 2013. augusztus 31. 14:51 | Túl a szezon felén |
Szerző: Gender Racing Team | Fotó: a szerző
Két hónapos szünet után a Slovakia Ringen folytatódott az idény a Gender Racing Team versenyzői számára.
Pár óra alvás és vasárnap egy újabb időmérő és verseny várt a pilótákra. Másnapra változtak a körülmények, amit Eszenyi Laci és Királykuti Márk maximálisan ki tudtak használni és látványos javulást tudtak mutatni. Márk ismét kategóriája leggyorsabb versenyzője lett.
"A tegnapi használt szett gumival mentünk az időmérőn, de jobb időt tudtam menni, mint tegnap, tehát a kategória első helye ismét az enyém. Délután szeretnék harcolni a nagyobb autókkal, a kategória győzelem természetesen az első számú cél."
Laci derékfájdalma sokat javult a szombati naphoz képest, ami jócskán hozzá segítette a jobb köridők teljesítéséhez.
"Mára sokat javultam. Javult a derekam, így kellemesebb közérzettel tudtunk nekivágni az időmérőnek. Azt terveztük, hogy a bemenetel után egy mért kört teljesítünk, utána a boksz utcában tervezett ellenőrzés következett. Ekkor már láttuk, hogy az autón végrehajtott minimális változtatások jók voltak, így tudtunk nekifutni a kvalifikáció második felének, amit sajnos egy piros zászlós szakasz szakított meg. Ezután az összetorlódott mezőnyben már nehezebben boldogultam és nem sikerült jobb időt menni."
Tóth Tamás csapatfőnök hasonló folytatást vár a csapattól.
"Mind a két versenyzőm gyorsult a tegnapi naphoz képest. Ezt betudjuk az autókon történt finomításoknak, a hűvösebb időnek, a felgumizott pályának. A megváltozott körülmények hatására csak a mi versenyzőink tudtak javítani az előző napi eredményeiken, így hát bizakodva várjuk kategória első második helyről a futamot."
Délutánra egy kis esőt és egy igazán izgalmas versenyt várt a csapat. A futam rajtja késett, mert a pályán több baleset is volt. A rajtra megérkezett az égi áldás is. Márknak sikerült elsőként befejeznie a versenyt.
"A verseny kezdetén még csak csepergett az eső, de menet közben az intenzitása megnőtt. Így több piruettet is láthattunk a pályán. Nekem a rajtnál voltak problémáim. A kuplung sajnos nem emelt ki teljesen, lefulladt az autó és ezért újra kellett indítanom az autót, addig elmentek mellettem a többiek. Ezután hátulról kellett nekivágnom a versenynek, ami élvezetes is volt, de egy tőlem független baleset miatt a safetycar-nak be kellett jönnie, végül piros zászlóval végeztünk, de sikerült megszereznem a kategória győzelmet. Egy élvezetes hétvégét zártunk, amit köszönök a csapatnak."
Lacinak az eső igazán jót tett és élvezettel rótta a köröket. A menetelésének a safety-car vetett véget, pedig már elérhető távolságba került csapattársához képest. Pár körön belül igazán nagy csapaton belüli csatát láthattunk volna.
"Ismét egy jó rajtot sikerült teljesítenem. Több pozíciót is javítottam. A kettes kanyarban kisebb csetepaté miatt megforogtam, ami miatt többen is megelőztek, de folytatni tudtam a versenyt. Közben egyre jobban esett az eső, így a mezőny kezdett belassulni, én viszont tudtam tartani a tempómat, így több elveszített pozíciót is vissza tudtam venni. Mivel a verseny safety-car mögött ért véget, így a hetedik körben kialakult eredmény lett a vége. A szerelők nagyon jó munkát végeztek, mert a versenyre egy nagyon jó beállítást sikerült találni. Sajnálom, hogy a biztonsági autó mögött futottunk be. Még úgy érzem maradt bennem tartalék, amit nem tudtam kihasználni."
Tóth Tamás pozitív élményekkel zárta a hétvégét. Márk és Laci ismét színvonalas versenyzést nyújtott.
"Egy izgalmakkal teli versenyhétvégén vagyunk túl. A mai napon az időjárás az utolsó pillanatig kétségek között tartott minket, hogy esős verseny lesz, avagy sem. A futam elején még száraz idő volt, de a második-harmadik körtől elkezdett esni az eső, ami még izgalmasabbá tette a körözgetést. Több kipördülést és sok előzést is láthattunk. Szerencsére a mi pilótáink jól jöttek ki a csetepatéból, így Márk első, míg Laci második lett. "
A versenyzők most búcsút vettek Szlovákiától, de alig három hét és újra nekivágnak egy újabb hétvégének, két újabb időmérővel és versennyel.
Következő versenyek, események
Autósport a TV-ben
Dokumentumok
AUTOKART