2026. április 30. - csütörtök Katalin, Kitti napja van
| 2013. július 15. 11:06 | Fény az alagút végén |
Szerző: TBR Sajtó | Fotó: a szerző
Éppen úgy alakult, ahogyan tervezték. Legalábbis a Veszprém-rali első gyorsasági szakasza. A Bútor Róbert, Tagai Róbert kettős az idei első murvás bajnoki viadal nyitó szakaszán az abszolút második helyet harcolta ki, vagyis volt rá remény, hogy végre megint az élmezőnyben vitézkedjen a Peugeot 207 S2000-essel autózó páros.
„Az első szakasz jó eredménye valószínűleg annak is köszönhető, hogy tavaly nem szerepelt a programban és csak négyszer lehetett rajta tréningezni. Nekünk ez kedvezett, mert szeretünk improvizálni. Abban a szakaszban benne volt minden, s végül az az eredmény született, amit vártam. Sajnos a folytatás nem volt ilyen jó: a második szakasz negyedik kilométerénél ugyanis elment a váltóból az ötödik és a hatodik sebességi fokozat, így száztízre csökkent a végsebességünk. A fennmaradó tizenöt kilométeren kaptunk negyvenöt másodpercet, ami egy kicsit elkeserített, mert nagyon nagy élmény volt újra a mezőny elejében autózni” – mosolygott Bútor.
Bútorék a 12. helyre csúsztak vissza, de szerencsére volt még jó néhány szakasz, amelyen elkezdhették ledolgozni a hátrányukat. Vasárnap reggel még úgy tűnt, a harmadik-negyedik helyig is felzárkózhatnak az abszolútban.
Csakhogy ember tervez…
Egy hatalmas szikla a belső íven meg végez… – az álmokkal. Bútorék jobb első defektet kaptak, ami újabb huszonöt másodperces hátrányt jelentett.
„Bevallom őszintén, ezután már teljesen elveszett a motivációm. Visszavettem a tempóból, nem vállaltam extra kockázatot, de azért próbáltam a lehető leggyorsabban közlekedni. A körülményekhez képest a hatodik hely nagyon jó, ennyit tudtunk kihozni magunkból és az autóból. Ha nincs az a hetven másodperc, reális lehetett volna az a cél, amit kitűztünk” – mondta Bútor, aki most először versenyzett új navigátorával, Tagai Róberttel. A pilóta elmondta, nagyon nyugodtan, kiegyensúlyozottan, maximális összhangban működtek együtt, s az abszolút hatodik hellyel sem lehetnek elégedetlenek.
„Navigációs szempontból a szőci szakasz volt a legnehezebb: sok ott az egyforma kanyar, nem túl jellegzetesek, úgyhogy nagyon kellett figyelni és a tempó is elég jó volt hozzá. Nem vagyunk csalódottak, mert voltak biztató részeredményeink, és a végére a helyezésünkre sem lehetett panasz. Látszik a fény az alagút végén” – vélekedett Tagai Róbert.
Veszprém-rali, Abszolút végeredmény:
1. Botka Dávid, Mihalik Péter (Botka Rally Team, Mitsubishi Lancer Evo9) 1:23:50.2
2. Herczig, Bacigal (Skoda Rallye Team Hungary, Skoda Fabia S2000) +1.1 másodperc
3. Lategan, White (dél-afrikai, Skoda Fabia S2000) +30.6 másodperc
4. Balogh, Holczer (Dynamic Rallye Team, Mitsubishi Lancer Evo9) + 1:15.9 perc
...
6. Bútor, Tagai (TBR Racing, Peugeot 207 S2000) +1:56.5 perc.
Szólj hozzá a cikkhez!
Következő versenyek, események
Autósport a TV-ben
Dokumentumok
AUTOKART