2012. május 19. - szombat Ivó, Milán napja van
| 2009. február 24. 21:51 | Magyar sikerek az AIM-en |
Szerző: Janecskó Adrián
Ebben a téli szezonban már harmadik éve, hogy magyar csapat is indul az Austrian Indoor Masters, azaz az Osztrák Teremgokart Bajnokság futamain és a legutóbbi kottingbrunni versenyen megszületett az eddigi legnagyobb magyar siker is.
Eddig még nem fordult elő, hogy magyar csapat a dobogóra állt volna ebben a sorozatban, pole pozíció már volt, versenyben való élen állás is, a dobogó azonban most fordult elő először. Ráadásul mindjárt két csapat is felállhatott a pódiumra, nevezetesen második lett a Gokartmania (Szabó Gábor, Bertalan Balázs, Hatvani Bálint, Szűcs Gábor és Janecskó Adrián) illetve harmadik a Team Hungary (Ujhelyi György Dénes, Herman Tibor, Kandzsarov Péter, Nagy Bence és Rozsnyai Olivér).
Az AIM régebben az Indoor Kart Európa bajnokságként volt ismert, csak az osztrák fölény miatt előbb utóbb kiszállt a többi nemzet. A futamok 12 órásak és szombat éjjel 1-től másnap délután 13-óráig tartanak. A csapatok óránként gokartot és versenyzőt cserélnek. Az indulók között szerepel a 2005-ös teremgokart világbajnok (Indoor Kart World Championship győztese) Werner Truegler is.
A 2006/07-es téli szezonban még csak egy csapat képviselte hazánkat, a Team Hungary. A következő évben csatlakozott a Gokartmania, illetve még egy kisebb egység, a Sopronkart (Bálint Ádám, Bárkovits Zoltán, Dobrovits Zsolt, Lovas Tamás, Marosi Gábor, Moser Tibor). Idén pedig már négy magyar csapat szerepel a 17 egységből álló mezőnyben. Ezek pedig név szerint a már említett Team Hungary, az ő második számú csapatuk, a Team Hungary 2, a Gokartmania, amely a Győrzámolyi pálya csapata, illetve a GMA, amely szintén Gokartmania alakulat.
A január 31-i kottingbrunni második futam volt a 2008/09-es, decembertől márciusig tartó sorozat harmadik fordulója. A legutóbbi AIM szintén ezen a pályán és ebben az irányban volt megrendezve. Ez kedvezett a magyar csapatoknak, akik az előző futam óta sokat fejlődtek. Az osztrák csapatoknak ugye nem volt hova fejlődniük, ők sokat mentek már ezen a pályán. Nekünk viszont sokat jelentett, hogy három héten belül már másodszor jártunk itt.
A fejlődés tényét a 12 óra alatt megtett körök száma szemlélteti a legjobban. A győztes csapat, a Wagner Motorsport legutóbb 1101 kört teljesített, a Team Hungary akkor negyedik lett 1087 körrel, a Gokartmania pedig 5. 1084-gyel. A győztes csapat ezúttal 1103-körrel nyert, a második a Gokartmania lett 1099-cel, harmadik a Team Hungary 1093-mal, pont, mint a legutóbbi második Vagyis nem a többi csapat lassult, hanem mi gyorsultunk, még a győztes csapat alig, mi sokkal több kört teljesítettünk, mint a legutóbbi itteni futamon.
A beszámoló folytatódik. Lapozz!
Következő versenyek, események
Autósport a TV-ben
![]() |
DTM Brands Hatch (élő) 2012. május 19. 13:40 |
![]() |
Tempó autósport 2012. május 19. 15:05 |
![]() |
WTCC Salzburgring, időmérő (élő) 2012. május 19. 15:45 |
Lapcsalád
Autocross OB
Autós Gyorsasági OB
BMW 325i Challenge
Gokart Magazin
Lotus Kupák
Suzuki Swift Kupa
Dokumentumok
AUTOKART